augusztus 15, 2013

A kompozíció

Amennyiben már igyekszünk minél inkább tudatosan fotózni, és elsajátítottuk a fotózáshoz nélkülözhetetlen alapokat (be tudjuk manuálisan állítani gépünket az adott témához és fényviszonyokhoz) a következő lépcső a fotó téma megkomponálása. Ehhez egy kis cikk, a legfontosabb részekkel, hogy érdekes és vonzó fotókat tudj készíteni.

1) A harmadolás szabálya

Ez a legfontosabb szabály, ami általánosságban minden témánál igaz – de tudatosan megszegni lehet, sőt adott témáknál kell is.

A kép középpontjára helyezett téma túl unalmas, kevésbé vonzó a tekintetnek. Amennyiben nagyon a kép szélénél van a téma, az pedig bizonytalanságot, vagy egyensúlyilag rossz elosztást sugall a szemlélőnek. A megoldás erre az „aranymetszés”.

Ez egy egyszerű szabály, egyetlen hátulütővel, mégpedig, hogy a fényképezőgépek az élességet és a fényt középen mérik automatikusan, és így maga a fő téma (mivel nem középpontban van) életlen lesz. 

Megoldás: először az autófókusszal állítsuk be a a helyes képkivágást, azután a képkereső közepét állítsuk a témára, majd félig lenyomva az exponáló gombot várjuk meg míg ráhúzza az élességet és fényt mér (ezt jelezheti a gép csipogással, vagy zöld kerettel, beállítástól/géptípustól függő). Majd mindezt tartva állítsuk be a helyes képkivágást, és fotózzuk le a témát. Természetesen különböző módokon lehet élességet/fényt állítani a fényképezőgépeken, főleg amióta az érintőképernyős kijelzők is megjelentek a piacon. 

2) Vízszintes témák

Főleg tájkép fotózásakor fordul elő, itt is a harmadolás szabálya érvényesül. Itt a horizontot érdemes az alsó egyharmad részhez állítani. Vízfelszín, vagy például földközeli növények, barázdák fotózásakor viszont a felső harmadhoz érdemes állítani a horizontot. 

3) Vonalvezetés

Tájképeknél és panorámaképeknél fordul elő, hogy nincs központi téma. Itt magunk kell meghatározni a kiindulási és záró pontját a képnek. Mivel balról jobbra olvasunk, így célszerű ennek megfelelően felépíteni a kompozíciót. Egy folyó, egy út, vagy egy hosszú árnyék vonala elvezetheti a néző tekintetét, azt kell nekünk „befolyásolni”, hogy hogyan. 

4) Keret

A leggyakoribb keret a szabadban a kék ég. Ilyenkor használjunk polárszűrőt, hogy intenzívebb színt kapjunk. Keretként lehet használni hidat, ablakkeretet, boltívet, épület sarkát, és még számos lehetőség nyílik a természetben is. Lehetőleg a témához megfelelő keretet használjunk, de figyeljünk rá, hogy ne legyen látványosabb, mint a főtéma. 

5) Szimmetria

Fotózásnál is érvényes, hogy párosan nem szerepelhetnek egyforma elemek, mert az unalmassá válik. A páratlan mindig érdekesebb, mint a páros. 

forrás: http://pazzo.freeblog.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.