augusztus 02, 2013

Kovács Sándor Tibor a Book Street-en, 6. rész

Mielőtt elküldenénk a készre szerkesztett fotókönyvünket, gondoljuk át még egyszer, tüzetesen annak tartalmát, kivitelezését, és próbáljuk meg úgy nézni, hogyan is látná egy idegen személy. Ekkor merülhet fel az a szempont, hogy a kedves képeink mit is jelentenek egy kívülállónak. Mi tudjuk, mit látunk, hogy minden képről visszatekintenek ránk a tapasztalásaink, az emlékeink, az érzelmeink számtalan csapongása, amit megelégedéssel nyugtázzuk. De az idegenek….

Ezért gondoljunk arra, ha egy kollekciót összehoztunk, akkor mindenegyes képnek, ha nem is a tartalmát, legalább egy címet fel kellene tüntetnünk a kép mellett, alatt, netán valahol a kép szélén belül. De az is jó megoldás lehet, hogy bizonyos képcsoportok kapjanak közös címet. A szöveg szerkesztését a körültekintő szerkesztő program is segíti, csak élnünk kell a lehetőséggel.

Ha megszerkesztettünk egy címet, vagy bármilyen szöveget, amit a képeink mellé szeretnénk letenni, akkor azt próbaként először egy üres oldalra húzzuk át egérrel, hogy láthassuk a végső formátumát. Ugyanis, vizuálisan csalós a szerkesztéskor látott formátum, nem a valódi alakját mutatja. A választott betűnagyságot olykor csak többedik kísérlet után tudjuk elfogadni, találjuk számunkra alkalmasnak. Ha választott formátumot (betűtípus, nagyság, szín, háttér, stb.) már megfelelőnek ítéljük, csak akkor húzzuk át egérrel a kívánt helyre, és ezzel vége.

Ha bármi kifogásunk van a gyártott szöveg ellen, a felhasznált üres oldallal egyszerűen kitörölhető, és könnyedén írjuk újra a már korrigált szöveget. Ha egy szöveget már letettünk a végleges helyére, és akkor látjuk, hogy nem úgy akartuk, azon változtatni már nem tudunk.

Természetesen, arra az esetre is van megoldás. A módosított szövegnek adjunk színes hátteret, amit, ha a korábbi, nem kívánt szöveg tetejére húzunk egérrel, az új háttér eltakarja a régi szöveget, hátteret egyaránt, és teljesen tisztán láthatjuk a módosítást.

De van még más is! Mindenképp legyen gondunk valamilyen dátum feltüntetésére, akár képenként, képcsoportonként, vagy legalább a kötet céljára, esetleg keletkezésének idejére utalva.

Sok türelmet kívánok mindehhez.


Kovács Sándor Tibor
SZEGED

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.